Az állatkák gyakran referálnak arra, hogy ők Paint-ben vannak rajzolva. Ez teljes mértékben igaz.
Idén februárban roppant intenzív szakasza zárult az animációs karrieremnek: elkészült az a rövidfilm, amit az elmúlt 3 évben rendeztem. Minden ambícióm, energiám, időm, pénzem ebbe a cuccba ment - közben rengeteg áldozatot is meg kellett hoznom. Minden ébren töltött órám a filmmel töltöttem, aztán egyszercsak elfogyott a kezem közül a munka. Szóval ott voltam a kész filmemmel, mentálisan és érzelmileg teljesen kiégve.
Képtelen voltam újra ceruzát fogni, vagy bármi értékelhető alkotást kisajtolni magamból. Egy ideig egész jól esett a tétlenség, hiszen évek óta nem éreztem azt, hogy végre semmi dolgom. A depresszió egész hamar beütött. 1-2 hét tehetetlen vekengés után eszembe jutott ez a kis párbeszéd az egyszer majd meghalásról, meg az ötletem fekete kutyacica karakterekről. Eljött az idő, hogy megosszam őket a világgal.
Csakhogy rajzolni még mindig képtelen voltam.
Kutattam az eszköztáramban: mi a legsutább szerszám, amivel szabadon bánhatok én is sután, de még képes visszaadni azt a formavilágot, ami a fejemben burjánzik? A válasz: MS Paint. Nagyon megragadott ennek az eszközben a keresetlen egyszerűség, a recés szélű vonalak, a faék egyszerűségű UI. Ne értsd félre: ebben a programban nagyon szar rajzolni. De megtanít egyszerre több dolgot is:
1. Jóvanazúgy-izmus. Elfogadni, hogy ez most így sikerült.
2. Nem a tökéletes a jó, hanem az, ami tetszik.
3. A tartalomnak jót tesz, ha nem a forma befolyásolja. A gagyi rajzokkal sokkal több teret hagytam magamnak a szövegen gondolkodni.
Azóta persze a gyártási igények változásával más szoftvereket is bevontam a melóba (főként mert már animációk is készültek - erről majd később), de a munkamódszer nem sokat változott.
A Paint egy szar. Imádom a szart.