Hogyan lettem Doktor? Kérdezzetek bármit, de ne ezt.
Na jó, elmondom.
Egy időben mindenki zseninek gondolt. A csúcson voltam, hasítottam. Mindenki a tanácsomat várta. Kemény volt. A hírnév bizony áldás és átok egyszerre. Főleg egy macskának.
Elsőnek a hülye Kutyus nevezett Dokinak. Az ostoba azt hitte, ezzel kigúnyol. Nem. Ez felismerés volt. Aki képes ennyi ostobaság közt tisztán látni, azt elismerik, ennyi. Szóval ja, elfogadtam a titulust.
Aztán jöttek a csúszómászók. Egy légy megkérdezte, igazi doktor vagyok-e. Természetesen. Soha senki nem kérdezné meg ugyanezt a kutyától. Csak mondom.
Hogy megettem egy pácienst? Lehet. Ő akarta. Ez szerepel a jegyzőkönyvben is.
Aztán abbahagytam. Sok volt, én pedig elvesztettem a fókuszt. Kicsit talán sok volt az itóka is. Kirúgtak. Kicsit talán meg is érdemeltem egy reality check-et.
És hogy mi van most? Nyuszi felvetette a száraz novembert (ő is iszik mint a kefekötő, csak jobban titkolja). Talán kipróbálom. Ha nem sikerül, legalább elmondhatom, hogy na ugye.
Amúgy Karácsonyra bögrékkel készülünk: rajta leszek természetesen Én, valszeg Kutyus, de Csigu is megjelenik majd az egyiken. RIP Csigu. Szóval bögrék. A szokásos számozott, limitált, aláírt köszönőlevéllel. Hozzátett érték. Mintha rajtam kívül kéne még bármi érték bármihez. Na mindegy bazmeg. Jön az új zsebkönyv is, lesz mit olvasgatni a vécén. Pszistának pedig az új pólókra is van egy egész jó ötlete. Majd meglátjátok.
Na ennyi. Mentem. Cső.
Cicus